Rólunk

A Neiner Pince egy kis családi borászat a szekszárdi történelmi borvidéken, jelenleg három hektár szőlővel, kiváló dűlőkben, melyek mind a hegytetőkön, vagy közvetlenül alatta fekszenek: Őcsényi-hegyen, Porkoláb-völgyben, Csacska-tetőn és Ferenc-szurdikban. Hagyományosan bortermelő család vagyunk, évszázadok óta Szekszárdon élünk – nagyapáink még az 1700-as évek elején érkeztek Bajorországból – és foglalkozunk borkészítéssel, mindig újra kezdve, amit háborúk, természeti csapások, diktatúrák tönkretettek, elvettek.

Hárman vagyunk testvérek (János, András, István), mi műveljük a szőlőt, gondozzuk a birtokot, borászkodunk a pincében. Gyakorlatilag manufakturális módszerekkel dolgozunk, megőrizve az évszázadok során átadott hagyományos eljárásokat (nyílt erjesztés, kézi csömiszölés, fajélesztő nélküli spontán erjesztés) miközben a mai kor vívmányaiból is használjuk a feltétlenül szükségeseket (pl. hűtés, zúzóbogyózó). Emberöltők szorgos munkája ez kis birtok, amely nekünk sok munkát, ugyanakkor örömet és büszkeséget is szerez, benne a ma már igazi hungaricumnak számító Kadarka ültetvényekkel.

A szőlőterületek:

Porkoláb-völgy: hegytető alatti, délnyugati fekvésű dűlő, egyedi jellegű mikroklímával. Itt található a fiatalabb Kadarkánk, amit nagypapa saját kezűleg oltott 1961-ben. 0,3 hektár.

Csacska-tető: lapos, hegytetőn fekvő terület, Cabernet Franc, Merlot és Kékfrankos ültetvénnyel. Fél hektár.

Ferenc-szurdik: hegytető alatti, délnyugati fekvésű dűlő, egyedi mikroklímával, Kékfrankos és Zweigelt szőlővel. Fél hektár.

Őcsényi-hegy (Cinka tető): hegytető alatti, keleti dűlő, 175 méter tengerszint feletti magassággal. Nagyon meleg oldal: enyhén homorú, így lencseként gyűjti és sugározza vissza a napsugarakat. Itt található az idősebb - 70 évesnél öregebb - Kadarka ültetvény. Ezt is a nagypapa és dédnagypapa telepítette 1946-ban. Ez a birtokközpont, itt található a présház, ahol a szőlőt feldolgozzuk. 2 hektár.

A birtokközpontban fekvő présházból pazar kilátás nyílik a környékre, az alant elterülő Sárközre. Az épület az M6-osról már látszik, könnyen megközelíthető. Kóstoltatáskor 40 főt tudunk leültetni. A városközponttól 10 perc sétányira (Bethlen Gábor utca 23/B) található egy kóstolópince. Itt 20 főt tudunk vendégül látni.

Étkezési lehetőség leírása: A borkóstolóhoz borkorcsolyát biztosítunk, illetve megegyezés szerint hideg-melegételt.
Szőlőfajták: Olaszrizling, Kadarka, Zweigelt, Kékfrankos, Merlot, Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc.
Főbb borok: Olaszrizling, Rozé, Siller, Kadarka, Zweigelt, Kékfrankos, Merlot, házasítások (cuvée-k).
Beszélt nyelvek: magyar, angol, német.
Bankkártya elfogadás: nincs
Nyitva tartás: Egész évben, előzetes bejelentkezés alapján!